Fontosnak tartom, hogy a Szent Jakab Úton türelmesek legyünk a zarándokokkal. Az imádsággal való találkozást mindenkinek saját lénye, saját belső fejlődése szerint kell megélnie, nem úgy, ahogyan mi szeretnénk.
A Camino mindenekelőtt egyéni, személyes tapasztalat. Voltaképpen annyi út van, ahány ember. Személyes tapasztalat, hiszen mindenki azzal indul neki, amije van. Mindenki a maga kérdéseit, vágyait, energiáit, képességeit viszi magával. Saját hitével, saját problémáival indul útnak, és saját helyzetére keres választ.
Senki sem ugyanazt viszi bele. Senki sem ugyanazt várja tőle. És ha nem is találja meg, amit keres, mindenki a maga útját járja.
Az imádság fejlődése hosszú folyamat. Eljön a pillanat, amikor sem a zarándok, sem mi magunk nem akarjuk többé meghatározni, milyen legyen az imánk. Nem tekintjük többé feladatnak, és nem tartjuk fontosabbnak az ima módszerét a lelkületnél, az élő Istennel való találkozásnál. Eljön a pillanat, amikor valamennyien felismerjük, hogy maga az Úr jön elénk.
Az ima talákozás. Isten jelenléte, a hit és a szeretet cselekedete, egyedülálló kapcsolat, melyhez közvetítőkre is szükségünk van. Meg kell tanulnunk meghallani az Igét; meg kell nyitnunk a szívünket; gyakorolnunk kell a párbeszédet a Láthatatlannal. Maga a kapcsolat azonban közvetlen: lelkünkben megérezzük, megtapasztaljuk Isten jelenlétét. Ezért sohasem tekinthetjük az imádságot csupán pszichológiai kérdésnek vagy lelki színjátéknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése