A zarándok hamar rájön, hogy ami ezekben a napokban történik vele, rajta kívül álló tényezőktől - az időjárástól, a hőmérséklettől, saját testi-lelki állapotától, a barátoktól és zarándoktársaktól – függ majd. Sokan mondják, hogy a Camino varázslatos. Nos, a varázslat abban áll, hogy a Camino-t nem lehet uralni. Irányítani akarjuk, de végül az Út irányít minket. Ez a zarándoklat egyik legfőbb tapasztalata. Felesleges tervezni. Az ember sok mindent eltervez, de elképzelésein nap mint nap változtatnia kell. A Camino rákényszerít, hogy a jelenben éljünk. Megtanít, hogy nyitottan fogadjuk az apró meglepetéseket. Hozzászoktat a sietség nélküli élethez. Rávilágít, hogy a dolgok nem úgy vannak, ahogy elgondoljuk, vagy ahogy szeretnénk. Sokszor jobbak is, mint várnánk.
A különböző útszakaszok során megérezzük, hogy zarándokutunk történései kapcsolatban állnak hétköznapi életünkkel. Az életben – akárcsak a CAMINO során – küzdelmes és nyugodt időszakok váltják egymást. Időnként akkora a felfordulás, hogy alig kapunk levegőt. Máskor minden oly egyhangúnak tűnik, mint a pusztaság. Vannak derűs és borús napok. Vannak pillanatai a beszélgetésnek, a hallgatásnak és az egyedüllétnek. Néha szeretnénk elidőzni valahol, de nem lehet, az élet hajt tovább… A CAMINO és az élet nagyon hasonló!
Útra kelni alapvetően önátadást feltételez. Az önátadás azt jelenti, hogy megnyugszom valami nálam feljebb valóban; immár nem én vagyok életem középpontja, megszabadulok a természetes önzéstől, amely nem hagy növekedni; rájövök, hogy nem én irányítom az életet. Elfogadom korlátaimat és teljes kiszolgáltatottságomat.
Aszkézis, önmegtartóztatás, fájdalom, éhség, kényelmetlenségek, tűző Nap, eső, szél, vízhólyag, íngyulladás, sár, por, rovarok, vállaimat húzó súly… A Camino fájdalmai és a tudat, hogy nem bízhatunk a magunk erejében, megnyitják a Lélek csatornáit. A zarándok érzékenyebbé válik a természetfelettire, a Misztériumra. Rájön, hogy teljes mértékben az Atyától függ. Megérzi, hogy Isten keresi őt, és készségessé válik a Vele való találkozásra.
A Gondviselésbe vetett bizalom és ráhagyatkozás három megnyilvánulása:
- Belső szabadság. Ez a gyümölcse annak, ha sikerül megszabadulnunk az irányítás gondjától. Minél kevésbé akarjuk irányítani az életünket, annál szabadabbak vagyunk.
- Öröm. A fentiekből következik. Ha valami nem a saját teljesítményünk vagy érdemünk, hanem az élet nagy ajándéka, akkor tudunk neki igazán örülni, akkor tudjuk szívből élvezni.
- Osztozás és együttműködés. Ha nem mi irányítunk, hanem hála tölt el a Felettünk álló iránt, aki velünk van és vezet bennünket, akkor a többi emberhez is zarándoktársként, testvérként közeledünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése