A CAMINO-t járva hamar belátjuk, hogy nem érdemes előre tervezni. Tele vagyunk elképzelésekkel, ám hétköznapok arra késztetnek, hogy megváltoztassuk terveinket. Megtanítanak a jelenben élni, hogy ne akarjunk mindig többet. Örüljünk annak, amink van. Ehhez nagy adag rugalmasság kell.
Sok mindenre, ami történik, valójában nincs ráhatásunk. Mi akarjuk irányítani az életet, de végül az élet irányít. Folyton azon gondolkozunk, mi fog történni. Tervezgetjük a jövőt. Mindent kézben akarunk tartani. Azt mondjuk, a jólét eszményét tűztük ki életcélul, és nem engedhetjük, hogy az események meghiúsítsák elképzeléseinket. Ám ez az érvelés hiábavaló erőlködés csupán. Hiszen minél többet tervezgetünk, annál kevesebb időnk marad. Úgy érezzük, rohan velünk az élet, kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Átengedjük hát magunkat a végzetnek. Feloldódunk a tömegben. Pedig a legfőbb indíték az, hogy az élet erősebb nálunk. Nem tudjuk uralni. Amikor legkevésbé számítunk rá, akkor ér bennünket a szerencse vagy a sorscsapás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése